P.sz. 3690. Darton tercének 30. napja,- 2hét(??? Sanci hónap nevek) Sheral hegység felé, útközben

„Na, hogy a rosseb egye meg a fajtátokat” – rúgtam még egyet búcsúzóul a medveszörnybe, akit Kymas oly derekasan kibelezett a mesteri visszekezes csapásával. Két nőstény és egy egy nagy hím állat költözött Darton országába – ha ugyan oda kerültek. Volt rajtuk valami nyakörv, de nem nagyon érdekelt. Nagyon fájt a nyakam, dőlt belőle a vér, befolyt a nyakamba, s végigcsurgott benn egészen a derekamig. Maldyr is alig állt a lábán, össze vissza volt pofozva, de rajta nagyon komoly sérülés nem látszott, csak a derekát tépte föl egy kis helyen az egyik állat.

Megannyi könyörgésre végül Synn rámáldozta hatalma egy részét, amellyel elállította a vérzést és beforrasztotta a kisebb karmolást. Bár a tanult gyakorlat segítségével egy gyors meditációval sikerült kizárnom a tudatomból a maradék fájdalmat,, érzetem; gyenge vagyok; s ez így is marad amíg nem tudunk több napot pihenni. Azt Synn rögtön megmondta, hogy ráés gyógytására most nem számíthatok, mert ekkora sérülést még nem tud ura hatalmából meggyógyítani.

Láttam fivérem is többszöri meditációval űzi ki magából a fájdalmat. Miután – több órás pihenő segítségével - már mindenki jobban volt, avval is tudtam foglalkozni, hogy a barlang távolabbi részéről érkező szűkölésre figyeljek. Állathangnak hallattszott, de hát egy ilyen helyen nem lehet azt biztosan tudni. Persze most is Synn volt az első, aki elindult megkeresni a hang forrását, s mi fivéremmel vonakodva bár, de követtük. Parancs az parancs. Nem messze egy kunyhóban – némi humanoid csonthalom közeepén - három medvecsemete nyöszörgött, csilván hiányoztak nekik a lemészárolt szüleik.

Synn– erdővágtázóhoz méltóan – úgy kívánt rajtuk segíteni, hogy nekikészült, hogy elvágja a torkukat; mondván szülők nélkül így is úgy is elpusztulnak, s akkor már inkább a kegyes halál, mint valami szörny torka. Alycis szerencsére közbe lépett – mielőtt mi tettük volna Maldyrral – s megmentette a kicsik életét. Valami olyat emlegetett – s fivérem buzgón bólogatott -, hogy ez immár a mi felelősségünk, hogy tegyünk valamit, s akár magunkkal vihetnénk őket. Elképzeltem, amint hősies küldetés teljesítés után szélvágtázó barátaink még a macikat is magukkal cipelik, s enyhe kétségem témadt. No de majd meglátjuk.

A rövid közjáték után Alycia nagy percei következtek, mert valami kövecskés hókuszpókuszból kitalálta, hogy merre kell továbbmenni („asszonyi dolog”- mondta ). Így hát továbbindultunk a teremből nyíló folyosón, s kb. Száz láb megtétele után a járattal együtt kanyarodtunk mi is élesen balra. Maldyr végig csapdát keresve haladt elől, mi utána, s nem is haladtunk gyorsan. A kanyar után a falon valami furcsa maszat tűnt fel – Synn szerint gomba, ő erdővágtázó, ért hozzá – ami massza kb ötven lábig tartott, majd hírtelen vége szakadt, mintha lelegelték volna.

A folyosó viszont folytatódott, húsz láb után kisebb nagyobb – inkább nagyobb, gyerek magasságú – gombák kezdték két oldalról őrizni a folyosót. Az Arel pap szerint nagyra nőtt pöfetegek. Maldyr mondta, hogy veszélyt érez, ezért hátrább volnult.Én felajánlottam, hogy kicsit megcsiklandozom őket egy nyílvesszővel, de a godori nem hallotta – vagy nem akarta. Ő közvetlen tapasztalat szerzésre vágyott, ezért magabiztosan odaballagott az első gombához és rapírjával megcsiklandozta a kalapját. Persze erre egy őriási durranás lett a válasz, a gomba, majd sorban a többi, hangos puffanással felrobbant, s a spórák apró kőgolyózáporként terítették be az Arel papot – meg egy kicsit minket is. Nekünk – páncéljainknak hála – semmi bajunk nem esett, de Synn arca olyan lett, mintha ragya verte volna ki. „Így biztos nem engedne be Dafné kisasszony az ágyába” – ugrattam, de a godori fel sem vette. Hanyag mozdulattal utasította el Alycia ajánlkozását, hogy bekötözze a sebét – „Hagyja, megalvad”; na majd megnézem én azt.

Tovább menve a szokásos folyosón haladtunk tovább, s aporban ismét feltűnt a szokásos nyom,; intha valaki valami nagy tárgyat vonszolt volna. Újabb húsz láb után egy nagy teremhez értünk, ami kb 10x10 láb és öt láb magas középen balra és jobbra is egy-egy új folyosó indulással. Nem hallottam semmi gyanúsat, így bementünk, s láttuk, hogy a másik végén újra indul a mi folyosónk, de úgy öt láb után egy nagy kürtő vágja ketté , ami egy kb három láb mélység átugrását követelné, ha ott akarnánk tovább haladni. A nyom arrafelé megy.

Úgy döntöttünk, hogy újabb pihenés nélkül nem vágunk neki, úgyhogy végre aludtunk egy nagyot. Amikor alvás után elvégeztema szokásos meditációmat, éreztem, hogy elmém már jobban uralja testem, s képességeimet már magasabb fokon birtoklom. Körbenézve azt láttam, hogy a legtöbb csapattársam arcán ugyanaz az elégedett mosoly ül, ami az enyémen, vagyis velük is hasonló dolog történhetett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.