Fejezetek Lolita Al W’ennya titkos útinaplójából

P.sz. 3690. Darton tercének 29. napja, Sheral hegység felé, útközben

A csata végeztével javasoltam, hogy kapjuk el az egy elmenekült kardos fickót; ezt – az Arel sugallatára fogant – remek ötletet azonban sajnos csak hosszas alkudozás után sikerült megvalósítani; lévén Boriána csak a gazda (Ensicate mester) szavára volt hajlandó mozdulni; rajta kívül meg senki nem ért a nyomolvasáshoz. Így jó tíz perc hátránnyal Maldyr-t összeszedve elindultunk a vérző haramia után, s gyorsan nyomára akadva követtük is. A kocsiútra kiérve azonban Boriánó meghátrált, modván őt a nemes társaság kíséretére szerződtették, nem a rablók hajkurászására, így dolga végezetlenül visszaügettünk a foadóba.

Mikor visszaértünk, Ensicata úr  közölte, hogy szeretné ha összeszednénk magunkat, és ugyanezt tennénk a hullákkal is; persze ez az ötlet vegyes fogadtatásra talált, mert ugye ki szeret egy napig nedves földbe gödröt ásni.

Szerencsére végül sikerült elkerülni a dolgot, mégpedig úgy, hogy kiderült, a támadók nagyobb gazfickók, mint gondoltuk.

Miután Alicia leriszált a lépcsőn és gondjaiba fogadta Kimas lovagot, Synn-nel, Maldyr-ral és Boz Dirgonnal hozzáfogtunk kivallatni a két életben maradt rablót. Fivérem a jó öreg megfélemlítés-tökönrúgás kombinációval kezdte, de ez esetben a versenyzőre kevésbé hatott – egész egyszeűen fogta magát és jól elájult.

Miután az erdőszélen többszöri hasonló kísérlet is hatástalan mardt, úgy gondoltam itt az ideje megnézni kik is voltak a megboldogult útonállók, hátha a tárgyi emlékeik valami fogódzót adnak a továbbiakra. A gyors átkutatás nem is lett eredménytelen, sikerült a halott férfiak bőrén egy speciális tetoválást (kör, benne háromszög, kívül három pont) felfedezni.  Mindezt gyorsan megosztottam a magiszterrel (gyondolván, hogy ő a legtudósabb fő), de csak annyit mondott, hogy valami bűnszövetkezet jele lehet ez.

„Na ennyit még én is ki tudtam találni pedig nem is jártam egyetemre” –válaszoltam, neki; majd úgy döntöttünk, megkeressük Ensicata gazdát, hátha neki – nagy környékismerő lévén –beugrik valami. Hát a számításunk be is jött. Amikor közöltük vele, hogy mit találtunk, kicsit elsápadt, majd oda nyilatkozott, hogy ebben az esetben nem szentelünk egy egész napot a halotti szertartásnak, hanem holnap hajnalban indulunk. Részletesebb felvilágosítást fírtató kérdéseinkre csak annyit válaszolt, hogy ez egy helyi bűnszövetkezet, akikről – tisztességes üzletember mivolta miatt – ő eddig csak hírből hallott, de valami nagy gonoszak ezek. Semmi több; valamit láthatóan eltitkolt.

Annyit hajlandó volt a kedvünkért megtenni, hogy a fogadó éttermébe egybehívta az utasokat és megkérdezte, hogy a társaság tagjai közül ismeri e valaki a tetovált tolvaj bandát. „Nagy meglepetésünkre” senki sem jelentkezett.

Ezután Boz Dirgon lendült akcióba. Ismét kimentünk a foglyokhoz, s minket hátrébb parancsolva valami varázslásba kezdett. Igazából nem nagyon hallottam, hogy mi történik, csak azt, hogy beszélgetésbe elegyedik az egyik gonosztevővel, de pár perc után bosszús arccal távozott, ebből arra következtettem, hogy a kis mocsok kifogott a mágián; van ilyen. Szerencsére a másgusnak több minden is lehetett a tarsolyában, mert némi pihenés után visszajött, s valami mással próbálkozott. Elmondása szerint ekkor már sikerrel járt, s mágiája segítségével bepillantást nyert a rabló emlékeibe. Többszöri nekifutás alapján egyérteművé vált, hogy a támadást valami szervezet hajtotta végre, ahol az elfutott fickó volt a kisfőnök, aki arra bérelte fel a csapatát, hogy minket kiraboljon, azért hogy valami „Öreg”-eknek bizonyítsanak, akik figyelnek. Több info nem érkezett.

Ezek után még egy nem túl sikeres próbálkozást tettem Ensicata úr felzörgetésével, Boriánó elkérésére és a főkisgonosz üldözésére, de az Öregek-re hivatkozva vissza lettem utasítva. S ezt az ötletet még Maldyr sem támogatta. Beszari népség.

Viszont levontam a nagy tanulságot, hogy ez a nyomolvasás egy nagyon hasznos dolog, amit mindenképpen meg kell tanulnom. Meg is állapodtam Boriánóval, hogy mindennap oktatni fog, s rám szán egy órát az életéből. Aranyos pofa, csak picit lehetne bátrabb-bátrabb.

Fogadós urunk megrémült a reggeli nagy sietségtől: rárohad az összes hulla! Úgy döntött felpakolja őket egy szekérre (a foglyokkal együtt), eljön velünk, s leadja az első útbaeső városőrségnek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.