-         „Kymas Turan."

A férfi minden szótagot egyenként ízlelgetve mondta ki a nevet, miközben egy pillanatra mosoly futott át az ajkán. A felületes szemlélő talán észre sem vette volna, Barkosh azonban nem volt felületes. Amióta Ezüstparázs belépett a szobába – körülbelül 1 órával ezelőtt – Barkosh minden rezdülését nyomon követte. Szemei szinte rátapadtak a magas, fekete köpenybe burkolózott alakra, kinek arcát alig-alig világította meg a gyertyafény. Mintha szándékosan próbált volna árnyékban maradni.

Barkosh ujjai egy pillanatra ökölbe szorultak, de azon nyomban úrrá is lett haragján. Sosem kedvelte a férfit, de jól tudta, hogy nem a barátság az, ami – talán örök érvényűen – összeköti őket.

Ezüstparázs úgy tett, mintha mindebből semmit sem vett volna észre, de Barkosh érezte, hogy hirtelen felindulása nem kerülte el vendége figyelmét.

-         „Rendben van, Arany Hold, a név természetesen megfelel számomra, ha neked nem okoz problémát együtt élni vele az elkövetkező hónapok során. A feladat részleteit elmondtam, gondold végig a hallottakat, ha kérdésed lenne, szívesen válaszolok rájuk.”

-         „Hát persze!” – gondolta magában kissé ingerülten Barkosh.

Felbosszantotta a férfi nyugalma és kimértsége, kissé lekezelő stílusa. Legalábbis ő lekezelőnek érezte. Márpedig egy szövetséges ország nemesének kijárna egy kicsivel több tisztelet! Végtére is ki ez az Ezüstparázs? Ha jobban belegondolt, rá kellett jönnie, hogy semmit sem tud róla. Ő az összekötője a Szervezetnél. Tőle kapja az utasításokat, ha nagy ritkán megbízást kap. De hát mi ez a Szervezet? Kik a tagjai? Ki az irányítója? Mi a céljuk? Természetesen tisztában volt vele, hogy azon a napon, amikor először találkozott az összekötővel, meg kellett esküdnie, hogy ezeket a kérdéseket soha nem fogja feszegetni. Ez volt az egyik alapfeltétele annak, hogy egyáltalán szóba álltak vele, annak ellenére, hogy ajánlólevelét nagyon magas méltóság írta alá - egyenesen az yllinori udvar legbelsőbb köréből. Azt is jól tudta, hogy mielőtt beiktatása megtörtént volna, a Szervezet megtudott róla és felmenőiről mindent, a legjelentéktelenebb információkat is beleértve. Tudták, hogy dédapja ilanori nemes volt, aki csodálta a kyr Birodalmat és kultúrát, még ha csak mendemondákból és töredékesen fennmaradt írásokból is ismerhette meg azt. Fiatal kora éveit folyamatos kutatással töltötte Ilanor különböző tartományaiban, pénzt és időt nem sajnálva régészeti feltárásokat támogatott, könyvtárakat látogatott. Tudták, hogy a lelkes történész tisztavérű kyr lányt vett feleségül – azt azonban nem tudták, milyen körülmények között találkozott és szeretett egymásba a két fiatal. Csak annyit tudtak, hogy P.sz. 3587-ben fiúgyermek érkezett a családba. Egy évre rá azonban a feleség váratlanul meghalt – az egész család számára rejtélyes módon. Úgy tűnt, örökre a feledés homályába vesztek az asszony halálának körülményei. A szolgálók körében élt egy mendemonda, de Barkosh dédapja halálbüntetést helyezett kilátásba mindazoknak, akik bármit is nyíltan terjeszteni merészeltek az esetről. Az a néhány információmorzsa, ami Barkosh apjához (és így Barkoshhoz, és a Szervezethez is) eljutott, a távoli Toront és a kyrek közti gyűlölködést említette, mindenféle konkrétum és további részletek nélkül. A Szervezetben tudták, hogy néhány évvel felesége halála után a dédapa összepakoltatta  legértékesebb ingóságait, és fiát maga mellé véve, a nagy Chei hívásának engedve, több millió ilanori honfitársával együtt elindult a messzi dél felé, új hazát keresni. Úgy tudni, Yllinorban megtalálta lelki békéjét, de nem nősült újra, és felhagyott a történelem kutatásával is. Fiát a legjobb körülmények között nevelte, miközben szolgálatait a királynak ajánlva mindent megtett az új birodalom felépüléséért. P.sz. 3610-ben halt meg, abban az évben, amikor az újonnan épült főváros, Ru-Shenon királyi palotájában Chei király hivatalosan is elfoglalta Yllinor trónját.

Barkosh nagyapja P.sz. 3619-ben vette feleségül az egyik yllinori nemes leányát, akitől először lánya, majd P.sz. 3622-ben fia született. A fiúról – aki később Barkosh apja lett, azt tartotta a szűkebb család, hogy nagyapja született benne újjá. Külsőre szinte egy az egyben az ő vonásait örökölte, és élénk érdeklődését a tudományok, és különösen a történelem iránt is nehéz lett volna mással magyarázni. Érdekelte ugyanakkor családja múltja is, gyakorlatilag mindent megtudott, ami még megtudható volt a korábbi generációkról. Tudott nagyapja kyr feleségéről, és még egy festményt is előkerített róla abból a nagy kupac kacatból, amit apja utaztatott át a fél kontinensen. P.sz. 3662-ben, egy Ru-Shenon környéki földbirtokos lányával kötött házasságát követően fia született. A szülés nem volt nehézségektől mentes, az asszonyt és a gyermeket kocsival azonnal a közeli fővárosba szállították, hogy megfelelő orvosi ellátásban részesülhessenek. Hogy pontosan mi történt, senki sem tudta, de egy elhúzódó, makacs fertőzés miatt anyát és fiát heteken át a fővárosban ápolták, és még az apát sem engedték az orvosok a közelükbe. Másfél hónap múlva, egy tavaszi délelőttön érkezett meg a kocsi a családi kastélyhoz. Barkosh apja lejött eléjük a kapuba, és a langyos napsütésben nézte, ahogy kiszállnak a fogatból. Felesége mosolyogva lépett a földre, kezében pólyát tartott. Az apa hozzá lépett, és a pólya fölé hajolt. Vigyorgó gyermekarcot pillantott meg, de abban a pillanatban vissza is hőkölt. Szíve szaporán kezdett verni, légzése lihegéssé változott. Felesége rémülten meredt rá. -„Láttad a szemeit?” – zihálta az apa. „A szemei! A dédanyja szemei!”

Barkosh mindezt tudta jól. A Szervezetben is tudták. Egy valamit azonban sikerült titokban tartania. Ezt a dolgot soha senkinek nem mondta el, mint ahogy az apja sem mondta el soha senkinek – egészen halála órájáig. Barkosh huszonharmadik életévét töltötte be azon a tavaszon, amikor apja váratlanul ágynak esett. Állapota napról napra romlott, az orvosok tehetetlenek voltak. Amikor Barkosh apja megérezte, hogy ideje lejár, utolsó erejével magához kérette fiát, mindenki mást pedig kiküldött a szobából.

-         „Fiam” – kezdte – "érzem, hogy erőm elhagy, és még ma meg fogok halni. Van azonban egy titkom, amit nem vihetek a sírba."

Barkosh szólni próbált, de apja egy apró kézmozdulatára csendben maradt. -„A dédszüleidről van szó. Mint tudod, dédanyád tisztavérű kyr asszony volt, akinek halálát megoldatlan rejtélyként tartja számon családunk története. Én azonban kiderítettem az igazságot.” Barkosh tekintete megkeményedett, testét forróság öntötte el. Nem tudta, hogy apja félrebeszél-e, vagy utolsó tréfát próbál mondani. – „Látom, nem hiszel nekem. Menj az íróasztalomhoz. A tintatartó mögött, az asztal fal felöli részén találsz egy apró bemélyedést az asztallapon.” Barkosh hitetlenkedve nézett a masszív tölgyfaasztal felé. Lábai mintha a padlóhoz nőttek volna. –„Indulj, fiam, nincs sok időm!” Apja meglepően erélyes szavai kizökkentették kábulatából. Odament az asztalhoz. Fél percig is eltartott, míg a jelzett helyen észrevette a pici bemélyedést. –„Fogd azt az írótollat a bal kezednél, és finoman nyomd bele a hegyét a mélyedésbe”. Barkosh így tett. Nagyon halk kattanás hallatszott, mire az íróasztal jobb oldalán kinyílt egy rejtekajtó, utat engedve egy kis fiók tartalmához. –„Vedd ki, amit a fiókban találsz!”. Barkosh benyúlt a fiókba, és legnagyobb meglepetésére néhány papírlap került a kezébe. Ránézésre évszázadosnak tűntek a lapok, de valamilyen - számára ismeretlen - technikával konzerválva lettek, tapintásra olyanok voltak, mintha frissen vágott ívek lettek volna. –„Ez dédapád naplójából való. Ne kérdezd, honnan szereztem, nincs annyi időm, hogy ezt elmeséljem. Legyen annyi elég, hogy kevésen múlt, hogy nem az életemmel kellett fizetnem érte.” Barkosh ismét kővé meredten bámulta a papírlapokat a kezében. „Vigyázz a toroniakkal... A fejvadász, aki megölte a dédanyádat...a fejvadász...” Apja hangja elgyengült, majd egészen elhalt. Barkosh, mint aki álomból riad, egy ugrással az ágynál termett. –„Apám! Apám! Hívom az orvost! Hívom...az...orvost.” De orvosra már nem volt szükség.

Barkosh egy idő után már fejből tudta a lapok tartalmát. Nem emlékezett rá, hogy a tizedik, vagy a huszadik olvasáskor kapta magát azon, hogy félhangosan mormolja magában a szöveget, miközben tekintete már régen nem követte a sorokat a papíron. A papír feleslegessé vált. Neki nem volt szüksége rejtekfiókokra. Nem is volt igénye hatalmas tölgyfa íróasztalra sem. Az egyik téli estén, amikor apjára emlékezve ült magányosan a hatalmas kandalló előtt, és a lángok táncát figyelte az elfeketedő rönkök felett, egy ösztönös, határozott mozdulattal előhúzta a lapokat köpenye alól, és a mozdulat folytatásaként a tűzbe vetette őket. Könnyek szöktek a szemébe, tudatát elöntötte a harag. –„Bosszút fogok állni! Ez a bűn nem maradhat megtorlatlanul. Mocskos toroni kutyák...” Nagy erőfeszítésébe telt, hogy összeszedje magát, és gondolatait. Tudta jól, hogy vajmi kevés esélye lehet arra, hogy valaha is a gyilkosok közelébe kerüljön. És most mégis itt az alkalom. A Szervezet – tudtán kívül is – hozzásegítheti, hogy elégtételt vegyen. Itt ez az öntelt Ezüstparázs a kivagyi stílusával, és nem is sejti, hogy élete lehetőségét kínálja éppen beosztottjának. Erre a gondolatra elmosolyodott magában.

-         „Ezek szerint minden világos?” – kérdezte szenvtelenül Ezüstparázs. Barkosh összerezzent.

-         „Uhm...igen, természetesen, minden világos, tudom, mit kell tennem.” – válaszolt Barkosh kissé szétszórtan.

-         „Rendben.” – mondta némi gyanakvással a hangjában Ezüstparázs. „Ha úgy érzed, hogy készen állsz, akkor magadra is hagylak. Hajnalban indulsz, nehogy lekésd a karavánt.”

A férfi elvigyorodott, majd hirtelen mozdulattal, nesztelenül kilépett a szobából, és eltűnt a lépcsőházban. Barkosh azonban már nem hallotta az utolsó szavakat. Ruhástól az ágyra heveredett, majd kezét a feje alá téve nagyot sóhajtott. Fejében kavarogtak a gondolatok, képek villantak fel a múltból, majd tűntek el újra, mint hullócsillagok nyári éjszakán a kápráztató yllinori égbolton.

Senki nem volt, aki a helyes utat megmutathatta volna számára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.