P.sz. 3690. Darton tercének 30. napja,- 2hét(??? Sanci hónap nevek) Sheral hegység felé, útközben

Maldyr igencsak fel volt paprikázva, mindenféle Lar Dor-i szajha felmenőkre célozgatva hangos szóváltásba fogott a magiszterrel; sőt megdöbbenve láttam, hogy hírtelen kardjával lesújt a mágusra, s vér fröccsen a páncéljára. Szerencsére Bozdírgon valami bőbájjal lelökte a szekérről, különben még le találta volna vágni az ügyetlen varázshasználót, s ez lehet, hogy komoly fenyítéssel járt volna a strategistől.

Mert persze közben hiába lőttem agyon az egyik előttem ugrabugráló goblin mocskot a maradék három rendesen aprította az Arel papot; lovag úr a nagykardjával reménytelenül lassan vagdalta csak az apró támadókat, így azoknak volt idejük furkósbotjukkal hadonászni illetve újabb dobótöröket küldeni felém. Arel kegyes volt hozzám, mert minden ilyen próbálkozást az előttem álló hajcsár mögé bújva sikeresen megúsztam, Synn viszont – bár vitézül szúrkált – bekapott néhány csapást, ezért úgy döntött, visszavonul a bal oldali batár és társzekér közötti biztonságba.

Közben fiverém is lehiggadt kissé és inkább arra koncentrált, hogy elkerülje, hogy a rá támadó három goblin furkósbottal agyonverje. Ehhez sűrűn kellett ide-oda ugrálnia, mert az egyik támadónak valami hálóféle volt a kezében, s látszott, hogy csak arra vár, hogy a messor figyelme lassuljon, hogy  oldról lebénítsa a furmányos szövettel. Synn közben már éppen visszaért a biztonságosabbnak vélt lovak közé, amikor újabb villámok érkeztek a kis boszorkénymester irányából, s egyenesen a pap mellkasába csapódtak, aki hangos nyögéssel a földre hanyatlott.

„Na már megint kezdi” – gondoltam, miközben felmésztam a bakra, hogy onnan fedezzem Boriánót, akit végre sikerült élénk szóval és taglejtésekkel kicsalni a szekér alól, hogy összeszedje az ájult  godorit. Nagy megkönnyebbüléssel láttam, hogy a kis gonosz villámszóró is valahogy kicsinálta saját magát, s ott fekszik nem messze a porban. Így tudtam egy kicsit Maldyrral is foglalkozni – Kymas jól elvolt, láncinge felfogta az ütések nagy részét – s jól hátbalőttem az őt támadó hálós goblint.

Hegyi vezetőnk - felülmúlva önmagát -  gondoskodott az Arel papról; hátravitte őt a batár ajtajához, ahol behúzták, s gondoltam, jó kezekbe helyezték. A hajcsárok jelezték – amit már én is hallottam, hogy hátulról messziről újabb goblin csapat hangját hozza a szél. Mindez arra ösztökélte Turam lovagot, hogy áttegye a csata súlyát hátulra. Vagyis Vitust szép lasscskén elkezdte visszafelé kormányozni, körülvéve egy csorda goblinnal.

Bozdirgon valami varázslásba merülhetett, mert a hangját sem hallottam, viszont azt jól láttam – mert közben a batár tetején foglaltam lőállást -, hogy fivérem marasequarja előbb az egyik majd a másik goblin gerincét vágja ketté. Persze ez eltartott neki egy darabig, addihg Kistestvér még leszedett két goblint, akik a lovag körül ugráltak. Kicsit rontott a helyzeten, amikor az egyik is szörnyi rádobott egy hálót a páncélos vitézünkre, de az újból felbukkanó Synn egy Arel áldással eltűntette a madzagokat.

Mivel az yllanori nemes is kettészeletelt egy pár mocskot, és még nekem is sikerült fejbe lőnöm egy következőt, már elég jól álltunk, amikor felbukkant a következő goblin horda. A batár tetejéről úgy rémlett, hogy ezt a csapatot két sámán is segíti, úgyhogy közöltem a többiekkel, hogy ideje fedezéket keresni, hacsak nem kívánják az összes villámot és a tőrt magukba fogadni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.