Fejezetek Lolita Al W’ennya titkos útinaplójából

P.sz. 3690. Darton tercének 30. napja,- 2hét(??? Sanci hónap nevek) Sheral hegység felé, útközben

Láttam, hogy a goblinhorda második hulláma egyre közelebb kerül, ezért gyorsan leugrottam a bakhoz, mert nem nagyon szerettem volna begyűjteni az összes tőrt a nyakamba. Synn barátom is ott loholt a nyakmaba – ez meg mi a frászt keresett kinn? (látszott, alig áll a lábán, s még az arca is kormos volt, a bekapott nagyvillámtól).

A fedezék takarásában újratöltöttem, majd kikucskáltam, valami értékesebb prédát keresve: meg is láttam, hogy két sámánnak kinéző goblin araszol hátul a többiek takarásában. Megsúgtam Kistestvéremnek, hogy őt szeretném leszedni, majd útjára bocsájtottam a nyílvesszőt; sajnálatos módon csak a füle hegyét sikerült eltalálni, ami még arra sem volt elég, hogy félbeszakítsa a koncentrálást; no sebaj, majd legközelebb.

Ez azonban nem jött olyan gyorsan, mint ahogy gondoltam, mert a kukucska-lő-tölt-kukucska taktika egy gyors helyzetfelmérés alapján csak a sündisznó léthez vitt volna közelebb. Így hát gyorsan átfutottam a baloldali szekérhez, ahová közben Maldyr is megérkezett a lovag úr megsegélyezésére, aki egy halálugrás keretében arclenyomatát az út menti pocsojába helyezte, miután az egyik kis bestia furkójával szanaszéjjel zúzta Vitus mogyoróit.

Szaladgálás közben sikerült begyűjtenem egy kisebbfajta villámot, de amúgy épségben megérkeztem, Synn és Alicia társaságában a lovak közé. Nagyon népszerűek lettek a fedezékek, Boriánó és barátai az első tőrzápor után a kocsik alatt kerestek menedéket; aztán jól ott is maradtak a csata végéig; a nagy vitézek!

Pár pillanat múltán az yllanori már talpon is volt, begyűjtött ugyan pár bunkó csapást, de mind lepergett a páncéljáról, majd a messorral valami védekező pozíciót vettek fel, látva, hogy több, mint fél tucat szörnyecske őket rohamozza. Ezt látva én javasoltam a számszeríjat szongató útitársnőmnek, hogy – jobb a békesség – hajtsunk végre egy taktikai visszavonulást a szekértől hat-hét lábnyira. Az Arel-papot istene (vagy saját – hmm kiváló?) ötlete a magiszter társzekere felé szólította, ahonnan folyamatos „Segítség!” kiáltás hallatszott. Sokat látni nem lehetett, de a zajok alapján csapatnyi goblin rohamozta Boz Dirgon szekerét, aki hősiesen küzdött.

Sajnos négy goblin úgy döntött, hogy íjászokat szeretne enni; s ezen szándékuktól az sem térítette el őket, hogy Alicia – úrinőtől szokatlan boztonséggal – keresztüllőtte az egyik torkát. A célbalövő versenyben én sem maradhattam le – nehogy már egy ilyen kékharisnya jobban lődözzön – úgyhogy megcéloztam az egyik közeledő szemét, amikor is Alicia kezéből hirtelen villámnyelvek csaptak ki, s szépen a felénk rohanó goblinok mellkasába fúródtak. Ahá, a kis ártatlan! Mindegy a varázslat jókor jött, mert az egyik támadó rögtön összeesett, a másik már nem ért oda hozzánk, mert Kistestvérem átlőtte a torkát. Így az arány kettő az egy lett, s a goblin elkövette azt a hibát, hogy nem engem, hanem Aliciát kezdte üldözni, aki a fény felé menekült, s ez lehetőséget adott nekem arra, hogy szimplán tarkón lőjem.

Közben Maldyr és Kymas lovag vitézül tartották magukat; azaz a nemesúr inkább csak a kardját, mert hirtelen egy kékesen derengő elektromos hálóban találta magát (elég csúnyán nézett ki meg kell hagyni – nem a lovag, a háló); s hiába villódzott vad düh a szemében Vitus elvesztésén érzett fájdalma miatt – inkább nyugton maradt. Egészen addig, amíg egy gerelyhajigáló goblin (aki véletlenül Maldírt is eltalálta) meg nem csiklandozta egy kicsit a fegyverével (meg valami villámok is megcsapdoták), ettől aztán már ős is elkezdett ugrálni.

Maldyr jól haladt, levágott vagy két goblint, s Synn csatakiálltását is lehetett hallani – ebből arra következtettem, hogy még eszméleténél van, (áldassék Arel neve); csak a magiszter lett hirtelen nagyon csendes. Mindegy, gondoltam, gyorsan lelövöm a gerelyes goblint, aztán megyünk segíteni a godori cicafiúnak; azonban tervemet keresztülhúzta – vagyis kürtölte – egy goblin, aki távozásra szólította barátait. Az egyiknek még utánaengedtem egy ajándéknyílvezzőt, de a háta helyett a bokrokat találta el.

Nem baj, jó vadászat volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.