P.sz. 3690. Darton tercének 30. napja,- 2hét(??? Sanci hónap nevek) Sheral hegység felé, Város???

Miután lovag úr egy tökéletes visszakezes csapással lemetszette az utólsó zombi fejét, kis csapatunk megpihent. Bozdirgon hozzákezdett a szokásos managyűjtéshez, Synn imádkozásba fogott, mi meg Maldyrral elmentünk felderíteni a kripta bejáratát, amelyet az élőhalottak őriztek. Hosszas keresgélés után sem találtunk rajta csapdát, sem egyéb ártó szerkezetet, ezért úgy döntöttünk, hogy – amikor a csapat is felsorakozott mögöttünk – bemegyünk.

Odabent síri csend honolt és teljes sötétség ezért az yllanori és Synn világosságot varázsoltak ( a nemesfi egy egyszerű fáklya segítségével); kb egy tucat lépcsőfok vezetett le egy nagyobb terembe, melyet Dreina (balról) és Darton (jobbról) szobrai uraltak; előttük padok; szembe egy dupla szárnyas vasajtó. Testvéremmel nagyon óvatosan haladtunk lefelé, majd tovább előre a teremben.

Synn hirtelen megtántorodott, s majdnem a földre zuhant; de gyorsan elheseggette a támogatására igyekvő kezeket. Később elmesélte, hogy különleges léleklátó képessége lépett hírtelen működésbe: a terem közepén megpillantotta a sírkertben megsemmisített zombikhoz tartozó lelkeket; s a belőlük áramló iszonyat és elkeseredés hullámai döntötték majdnem a padlóra.

Maldyr-ral tüzetesen átvizsgáltunk minden négyzetcentimétert, hogy nehogy csapdába essünk – ami sajnos így is sikerült; a híres messori sugallat ugyanis későn érkezett, testvérem egy villámszerű felismerés után visszarohant a lépcsőn, de az hangos dördüléssel bacsapódott az utólsóként haladó magiszter mögött. Miután az összes nyitási próbálkozás (álkulcs; lavagkard, stb) kudarcot vallottak, folytattuk a terem átvizsgálását.

Éppen a jobboldali istenszobor lábujját próbáltam lenyomni – furcsán kopottnak tűnt ott a kő ugyanis – amikor a sírkamra folytatását elzáró fémajtót körülölelő sötétségből kivált két emberszerű árnyék és Kymas-ra és Maldyr-ra vetette magát. Ők először óvatosan megpróbálták védekezve kicselezni a támadókat, felmérve az erejüket; s várták a mágikus segítséget. Ez gyorsan meg is érkezett: a varázsló egy tűzes boltívet rajzolt az árnyakra, Alicya pedig kilőtte a szokásos kis tüzes bogarait, amelyek jóleső mohósággal haraptak a baloldali élőhalottba; én Maldyr segítségére siettem, bízva abban, hogy egy kicsit el tudom terelni az őt támadó árny figyelmét.

Taktikánk azonban kezdetben nem bizonyult igazán sikeresnek: a pokolfajzatok többször is eltalálták a harcosokat, s jeges érintásükkel nem csak fájdalmat okoztak, hanem az erőt is kiszívták a fegyverforgató kezekből. Így történt, hogy amikor Tyram lovag átment támadásba már nem a szokásos hatékonysággal forgatta kardját, s ütései nem tudták csonkolni az ellenfelet; az élőholtak pedig fájdalmat nem érzenek így a szokásos találatok meg sem érezték.

További nehézséget jelentett, hogy az élőholtak – nem evilági intelligenciáról téve tanúbizonyságot – gyorsan elhagyták az őket égető tüzes boltív által betöltött teret; sőt a jobboldali támadónk a magiszterre vetette magát. Ebben sajnos a Synn, Maldyr, Lolita egyesített hármas sem volt képes megakadályozni: Synn nhányszor megcsiklandozta ugyan rapírjával, szúró fegyverével azonban komolyabb kárt nem volt képes benne tenni, nekem pedig ebben a csatában Arel a tanuló szerepét szánta; egyik sequor csapásommal sem tudtam megcsonkítani a dögöt. Legyengült testvérem is hiába erőlködött; így esett, hogy az árny a varázsló közelébe tudott férkőzni. Bozdírgon tett néhány gyenge kísérletet a menekülésre illetve a védezésre, de harci képességei kevésnek bizonyultak a pokolfajzat ügyessége ellen, aki néhány másodperc alatt jeges érintásável az ájulásba küldte a magisztert.

Szerencsére közben a lovag úr magára talált, s két gyönyörű vágással a nemlétbe taszította a baloldali élőhalottat (persze segítettek Alicya tűzbogarai is). Az ílymódon magára maradt hullalény már nem sokáig tudott ellenállni egyesített erőnknek; végül is az yllanori fejezte le, és ezzel be a dög evilági pályafutását.

Persze lovag úr nem tudta megállni, hogy csípős nyelvét egy kicsit ne köszülgesse rajtam, a kiképzésemet és a csatába nyújtott gyenge teljesítményemet felemlegetve. Ő már csak tudja, mi a nagy vitézség, hiszen a goblinok ellen is NÉZTE, ahogy mi küzdünk – a jó meleg villámketrecében álldogálva.

A szokásos gyógyítás- imádkozás- gyógyítás szakasz után testvéremmel átkutattuk a következő nagy vasajtót is, s úgy találtuk, hogy ezt (sem) védi csapda, sőt alapvetően nyitva is van, s akár tovább is mehetnénk. Csapatunk azonban úgy döntött, hogy elfogadja a magiszter javaslatát, s inkább pihenünk, erőt és manát gyűjtünk, hogy aztán teljesen felkészülve (már amennyire a továbbra is gyenge lovagra és a messorra ezt el lehetett mondani) menjünk tovább.

Számításinkat azonban keresztül húzta a kripta mélyén lakó főzombimester, aki valamilyen szerkezettel pár perc múltán kinyitotta a vasajtót, s mély kriptikus hangon lejjebb invitált minket. Amikor aztán nem igazán mozdultunk, elkezdett varázsolgatni – hallottuk a litánia hangjait. Én kérdőn Maldyr-ra néztem (lemegyünk-e, hogy ne mondhassa végig), de láttam rajta, hogy ő is mélyen koncentrálva magába mélyed; úgyhogy én is belefogtam egy gyorsaság növelő gyakorlatba. Mikorra befejeztem, és éreztem a szokásos jótékony fürgülést, a szörny már a lépcsőn (merthogy a kinyílt ajtószárnyak egy lefelé vezető lépcsősort  tártak elénk) ballagott felfelé. Egy büdös nagy zombihulladög volt, kékes villámok cikáztak az egész testén,  rothadó bal kezében egy villámok járta tőrt szorongatott, s állapotához képest nagy gyorsasággal ügetett fel a terembe.

A magiszterre pillantottam – ő a mágia nagy tudósa – hogy mondja már meg, mi a rák ez; elmúlik-e róla, mit csinál velünk, ha hozzáérünk, stb., de ő éppen valamilyen varázslatra koncentrált, így semmilyen útmutatást sem kaptunk. „Csukjuk be az ajtót!” -  kiáltottam, s már hajtottam is volna be a bal ajtószárnyat (ami mögött rejtőzködtem), amikor testvérem Arel nevét kiáltozva a szörnyre vetette magát. „ ... hogy a rosseb” – mormoltam el egy szitokszót – ahogy látva a lovag tétovázását a messor mögé sorakoztam; „már megint egy hősködős csata.”

Szerencsénkre ahogy Maldyr közelről is szemügyre vette a pokolfajzatot cikázó villámvértet megjött az esze, és nem csapott le. Sőt Synn Arel kegyéből egy jól irányzott erőcsapással legurította a zombit a lécső aljára, Alicya pedig egy jól sikerült varázslattal becsukta az ajtót. (Hiába na a női praktikum ismét felülmúlta a férfiak felesleges vakmerőségét). Egy pillanatig úgy tűnt Arel maga mosolyog ránk. Szóltam Synn-nek, hogy ragajon meg egy padot, s támasszuk ki az ajtót; Maldyr pedig hátát az ajtónak vetve próbálta biztosítani, hogy az ismét felfelé rohamozó szörny ne törhessen át.

Sajnos istennőnk kegye csak egy pillanatig tartott; hívére Tyram lovagra pedig nem is jutott. Így esett, hogy a nemesúr nem vállalta be a vasajtón átsugárzó villámcsapás okozta fájdalmat (amit pedig testvérem derekasan állt), s nem támasztotta meg a kétszárnyú ajtó jobb oldalát, amin az élőhulla vígan előmasírozott. Synnel közösen vállalkoztunk még egy hősies rohamra kezünkben a padot tartva, mint faltörő kost, de nem volt szerencsénk; s nem sikerült a zombimestert visszalökni a lépcsőkre.

Ami ezután következett, az a legrosszab rémálmaimhoz hasonlított. A szörnyeteg megpillantva a varázslatba mélyedő mágust, előre vetette magát, s egy óriási tőr és villámcsapással néhány másodperc alatt a nemlét közelébe taszította Bozdírgont. Látva, hogy itt inkább a menekülés útját kell keresnünk, Maldyrral leszaladtunk a lépcsőn, hátragyva a varázsitalától újból manára kapó Alicyát és az őt védő lovagot, s inkább megérzéseinkre hagyatkozva befutottunk a lépcső aljából induló bal oldali folyosó végéből nyíló kriptaboltozat alá. Krad kegyéből gyorsan megtaláltuk azt a kriptát, amely két kis kart rejtett, s újabb szerencse révén elsőre a bal oldalit választottam, ami kinyitotta a kriptarendszer csapdaként korábban ránk záruló kapuját.

Ezután gyorsan visszafutottam a lépcsőkön az istenszobros teremben dúló csatába, ahol Synn majd a Tyram lovag együttes erővel próbálták útját állni a szörnyetegnek. Kihasználva, hogy a zombimester figyelmét társaim kötik le, sikerült az ájult varázslót a felszínre cipelnem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.