Kis (nagyobb) csapatunk igen furcsán festett a menet végén nyikorgó társzekérrel, melyről, mint rosszul elültetett fa gyökerei, úgy lógtak le(és ki) az incognoba öltözött holttestek végtagjai. Sokan meg is bámultak bennünket ??? (Sanci, városkanév pls) felé haladtunkban, de kérdezősködni nem nagyon mertek.

 

Estére érkeztünk a következő városka masszív falai mögé, ahol a városőrség tárt karokkal fogadta a sorban leghátul érkezőket, s biztosították Ensicata urat, hogy megfelelő szállást találnak számukra. Ez utóbbi persze ránk is ránkfért, s kis csapatunk el is ügetett az Ensicata gazda következő ismerőse által üzemeltetett  fogadó felé, ahol a szokásos esti kártyázás-nézés, semmittevésen kívül ránk várt a zsákmányolt fegyverek-vértektől való megszabadulás kérdésének megoldása is.

Gyorsan kiderült, hogy igazán egyikünk sem kereskedéssel töltötte életének eddigi napjait, s csak nagyon közelítő elképzelésünk volt arról, hogy a halottaktól elvett cucc mennyit is érhet valójában. Synn – a bizonytalanságot enyhítendő – megkérdezte a kocsmárost, hogy mennyit adna érte, aki másfél aranyat ajánlott, ami úgy körülbelül arányosnak hangzott még Boz Dirgonnak is, akit Maldyr kérdezett az ügyben. Már majdnem megkötöttük az üzletet, amikor szerencsére eszembe jutott, hogy Ensicata urat is bevonhatnánk; ő megígérte, hogy másnap reggel segít a városőrségnek elpasszolni a rakományt, másfél aranynál magasabb áron.

 

Őrség előtt még volt egy kis közjátékunk Boz Dirgonnal is. Synn ráeszmélt, hogy Arel hatalmát arra is képes felhasználni, hogy áldásává mágikussá tegye – egyébként nem mágikus – fegyvereinket, melyek innentől fogva egy hónapig sokkal hatásosabbak bizonyos teremtmények ellen. Godorai társaunk alig mondott el néhány bűvigét, amikor a magiszter kopogtatott az firtatván, hogy minden rendben van-e. Éreztük, hogy kicsit sántít ez a hirtelen jött kváncsiság, ezért Maldyr beljebb invitálta a lar-dori mágust; aki néhány keresztkérdés után elárulta, hogy valahogy megérzi, ha varázsolnak a közelben. Jó tudni.

 

Minthogy - a korábbi támadásból okulva - úgy döntöttünk, hogy város (és őrzött fogadó) ide vagy oda azért estére itt is állítunk őrséget ismét rámesett az első vigyázó megtiszelő szerepe, Úgy döntöttem, kihasználom az alkalmat arra, hogy kicsit több információt szerezzek útitársaimról. Mindez egyszerű fülhegyezés útján történt, igen vegyes eredménnyel.

A bárdnak kinéző bárd szobájából rövid lantpengetés után csak halk hortyogás hallatszott, s nem jött több érdekes hang az idősebb utazó, a lovag valamint a gombafrizurás úriember hálófülkéjéből sem. A nemesi házaspár szobájában azonban élénk civódás folyt, melyben a férj szemére hányta a feleségének, hogy igen kihívóan viselkedik a bárdnak kinéző bárddal, mire a feleségétől megkapta, hogy nem igazán tudja kielégíteni őt, s különben is a feleség milyen magányosan érzi magát a férj mellett. Klasszikus eset. Alicia szobájából viszont félreérthetetlen és félrehallhatatlan kufircolás hangjai hallatszottak; olyan hangosak voltak, hogy nem is kellett hallgatózni hozzá. Kicsit mosolyogtam magamban, azonban amikor még az őrség vége felé is folyamatosan hangos kis sikkantások hallatszottak az jutott eszembe, amit Zianna tanított nekünk a női orgazmus megjátszásáról - pont így mutatta.

Reggel Maldyr-ral meg is beszéltük, hogy milyen nagy hancúr volt éjszaka Alicia kisasszonynál, még az ő őrsége allatt is tartott! Igazán remek teljesítmény a lovag úrtól, ha figyelembe vesszük elég ramaty állapotát. (Fivérem meg is eresztett néhány erre utaló célzást másnap nyolc óra tájban, amikor Turan úrfi megjelent az ivóban)

Indulás előtt még történt néhány ügyintézés: Synn és Maldyr elmentek üvegcséket vásárolni az Arel pap varázsitalaihoz; a lovag beszerzett egy közepes igáslovat; Ensicata úr pedig nyélbe ütötte a korábban beígért zsákmány értékesítést; a kapott összegből öt ezüst ütötte az én markomat is. Hihetetlen összeg, ismét gazdagnak érzem magam!

 

 

A következő két hét meglehetősen eseménytelenül telt elt. A Boriánótól vett nyomolvasási leckék mellett beíratkoztam a Boz Dirgon féle számtan/ mértan kurzusra is; nagyon zavart ugyanis, amikor a számokról van szó, egyáltalán nem tudom követni az elhangzottakat.

 

Synn áldásos tevékenysége nyomán minden kalandozó társam fegyvere varázsos lett; s fejenként kaptunk tőle két-két gyógyitalt is. Hála Arelnek Kistestvérem is visszatért a Fátylan túlról, így most már ismét teljes értékű harcosnak éreztem magam.

 

Godori társunknak nyújtok egy kis baráti segítséget Dafné és Mirin becserkészésében is, ugyanis fejébe vette, hogy mindenképpen evvel a két hölggyel szeretne hálni külön-külön (vagy akár egyszerre, ami vágyálmai netovábbja). Ehhez esténként rendzseresen el kell csalnom Bonita vénkisasszonyt a lányok közeléből; szerencsére rájöttünk, hogy az öreglány nem veti meg az alkoholt, s rajtam keresztül Synn bőkezűen táplálja a szenvedélyét. Nekem kényelmetlen csak, hogy egy idő múlva már nem tiszteli siheder fiú voltomat, s elég nyíltan kezd el célozgatni bizonyos tapasztalatok átadására.

 

Ehhez a manőverezéshez kapcsolatosan kellett úgy döntenem, hogy feladom álcámat az Arel pap előtt. Egyrészt nagyon nehéz volt úgy megoldani a reggeli sminkelési teendőket a közös sátrunkban, hogy ő ne vegye észre mi történik, másrészt semmiképpen nem értette, hogy miért nem társulok be hozzá a Dafné vagy Mirin lefektetésében tett kísérletekben. Úgyhogy egyik reggel elmagyaráztam a cicafiúnak, hogy engem a másik nem érdekel és persze egészséges vagyok. Meresztett nagy szemeket, de jól vette az akadályt; akármilyen hebehurgya is, de jó cimbora.

 

Alicia és Turan lovag románca most már nyílvánosan (meg a kisasszony sátrában éjszakánként ) folytatódott, az yllinori fülig szerelmes lett, s szinte sugarzik a boldogságtól. Mindez egy kicsit befolyásolja csapatunk munkavégzését is. A városka elhagyása után ugyanis egyre több éjszakát kell a szabadban töltenünk, s az ilyenkor állított kettős őrségben pont nekem jutott a lovag párnak. Kymas lefekvés utáni testgyakorlatainak köszönhetően mi vagyunk a második őrség, ami miatt a nemesúr igen keveset alszik; napközben néha rajtakapom, ahogy a lován bóbiskol.

 

Fivérem – mindig ezt csinálja – még az út elején összehívta a kalandozó csapatatot, - miután külön-külön mindenkivel hosszasan elbeszélgetett a harci képességeikről -, hogy valami általános taktikai megbeszélést tartson. Az eredmény eléggé közepes lett (szerintem), mert az derült ki, hogy a magiszter nem nagyon sokat tud hozzátenni a csatához, a lovag azt tudja, mit feltételeztünk róla; egyedül Synn hozhat új színt – egy újfajta áldás varázslat segítségével – a harcba, mai megnöveli a védekezési és támadási képességeinket. Jól hangzott, kíváncsi voltam vajon olyan lesz-e a hatása, mint amikor Harveen atya varázsolt ránk bevetés előtt.

 

Az első említésre méltó esemény akkor következett be, amikor két hét elteltével egy újabb kisváros (Sanci pls) felé közeledtünk. Ensicata úr arra kérte a csapatot, hogy kissé erőltessük meg magunkat, s a szokásos napi menetre tegyünk rá még négy óra sötétben botorkálást, hogy ne kelljen már a város falain kívül töltenünk az éjszakát.

 

Így is tettünk. Az éjszaka leszálltával csatlakoztam fivéremhez a karaván élére, s innentől kezdve ketten figyeltük az erdőséget, melyet a kocsiút kettészelt. Nem voltak túl jó megérzéseim, mert a sűrű erdő kiválóan alkalmas volt bármilyen lesvetésre, s többször is elhaladtunk olyan hely mellett, melyet kiképzőink bármikor kijeleöltek volna egy ilyen támadásra.

Hasonló hely volt az a sziklaszoros is, ahová az este leszálltát követően körölbelül tíz mérföld megtétele után érkeztünk. Maldyr-ral leszálltunk a lóról, megállást intettünk a menetnek, majd a tanult módon felderítettük a környéket. Én tizenöt lépéssel fivérem előtt lopakodtam, körülnéztem, majd visszatértem hozzá; ezt addig ismételtük, amíg be nem jártuk a szikla minkét oldalát. Végre azt csinálhattam, amihez igazán értek, nagyon élveztem; viszont nem találtunk semmi gyanúsat.

 

Visszatérve tovább indultunk, felvéve a jól bevált alakzatot, fivéremmel tizenöt lépéssel a csapat előtt haladva. Hírtelen Maldyr rossz előérzete támadt (ismerem milyen képet vág ilyenkor); „Csapda”-kiáltotta. Alig halt el fivérem veszélyt jelző szava, amikor az erdőből kis lények kezdtek felénk özönleni, lehettek vagy másfél tucatnyian. Maldyr gyorsan védekező alakzatot parancsolt – „Goblin támadás!” – üvöltötte, majd az erdőbe vetette magát. „Már megint nekem kell Synn-re vigyázni” – dohogtam magam, ahogy a szekerek felé futottam.

 

A magiszter és a lovag a három szekeret úgy állították, hogy párhuzamosak legyenek az úttal; a batár középen, ahol az utasok és Ensicata úr elreteszelték magukat; a két tároló szekér a két-két oldalon, a lovak és szekerek között a védők. Maldyr figyelmeztetése nyomán, miszerint „Hátulról is jönnek!” a lovag a szekerek végén vett fel pozíciót, Synn bal oldalon elől kántálásba kezdett, mögötte Boriánó és egy hajcsár; jobb oldalon szintén a hajcsárok várták tőr előhúzva a goblinokat, hátuk mögött a magiszter. Nagyjából ennyit láttam, miközben felmásztam a batár bakjára, hogy egy kicsit fedezékem mögül jó kilátással lőhessek a közeledő goblin hordára.

 

A kis szörnyek gyorsan csökkentették a távolságot. Tizennyolcat számoltam meg a három csoportból akik az útról, valamint a jobb és bal oldali erdősávból támadtak. Már az első pillanatokban kiderült, hogy tűzpárbajt fogunk vívni. A goblinok ugyanis dobótávolságba érve tőrökkel, szekercével és varázslattal támadtak ránk. Egyet közülök Arel segítségével leszedtem, egyet pedig megsebesítettem, mire ideértek; viszont két tőr engem is eltalált, egy hajítószekerce pedig mélyen felhasította az oldalamat ( a fene egye meg, mégiscsak kellett volna bőrpáncélt venni). Láttam Synn is kapott a szúrós goblin áldásból, én sem győztem kapkodni a fejem. Gyorsan lelőttem még a sebesült támadót, amikor baloldalról, az erdőből háromirányú mágikus villámok csaptak felém, fivérem felé, és valahová hátra jobbra tőlem (ahol a szekér tetején a szemem sarkából a magisztert láttam mozgolódni). Arel segítségével kitértem a villámok elől, de Boz Dirgonba becsapódott néhány; Maldyr-t nem láttam rendesen.

 

Még annyit megvártam, hogy godorai társam rám tegye Arel harci áldását (nagggyon jó érzés, és igen ilyet már kaptam korábban); majd célba vettem az erdőből kilépő goblin sámánt, s a szeme közé lőttem. Volna; de valahogy elugrott a kis disznó; s nekem is lépnem kellett, ha nem akartam tűpárnaként végezni. Leugrottam a bakról, s jobb oldalt az egyik hajcsár háta mögött vettem fel újabb lőpozíciót. Így engem csak szemből tudtak lőni, ugyanakkor én is csak oda tüzelhettem.

 

Úgy láttam, hogy (ismét) nem a mi taktikai fölényünk érvényesül, így erős szóval biztattam Boriánót és a lovagot, hogy ugyan már kegyeskedjenek az úton lévő és tőröket hajigáló goblinokat megtámadni; Boriánó a füle botjaát sem mozgatta (mondván neki a batárt kell védeni), Turan lovag viszont meghallotta a hívást és az erdőn keresztül megtámadta a goblinokat. Az Arel pap közben hozta a formáját, s valami bűverejű harci kiáltás után megrohamozta az előtte álló szörnycsapatot. Azt csak részleteiben érzékeltem, hogy valakit le is vágott; inkább avval voltam elfoglalva, hogy az előttem tevékenykedő goblinokat nyilazzam; egyet le is szedtem, kettőt pedig megsebesítettem.

 

Mögöttem fentről hallottam még a magiszter kántálását, melynek eredményeképpen meg is jelent egy – a múltkorihoz hasonló – tűzszönyeg valahol ott a jobb oldali erdőrészben, ahol testvéremet is gyanítottam. Maldyr nagy káromkodások közepette nemsokára meg is érkezett, s dühösen a mágussal kezdett pörölni, valami tűzsebzést emlegetve. Nem értem, miért nem az Arel papot védi, aki, ha hozza a szokásos formáját nemsokára ismét csak a földön fog feküdnia goblinok sűrűjében....