P.sz. 3690. Uwel tercének 18. napja, Sheral hegység, Széljárók tárnái

Kymas és Alycia nem bírtak magukkal a pihenő alatt sem, félrevonultak, s hamarosan diszkrét nyögések, sikolyok és zihálás hívogatta az éppen arra járó szörnyetegeket; de végül senki sem jelentkezett, hogy csatlakozna.

A csapat a nagy pihenés után lassan szedelőzködni kezdett. Még mindig ott éktelenkedett az óriási csapásnyom a nyakamon, de már nem fájt, ugyanakkor néha még szédültem kissé, és nem igazán éreztem jól magam. Synn sajnos nem tudta meggyógyítani, s látszott, ez nem tetszik neki. Mióta lenn voltunk a barlang rendszerben egyébként is szótlanabb lett, s néha ingerülten válaszolgatott. „Útálok a föld alatt lenni” – vonogatta a vállát.

A kürtőn való átjutás kérdését  Maldyr oldotta meg egy jókora ugrással. Majd a többiek szép sorjában átmásztak a fivérem és a lovag által tartott kötélen. Bozdírgon hátizsákján kívül mindenki épségben átjutott.  A szerencsétlen hátitáskát ugyanis az yllanori próbálta átdobni, de a lovagkard forgatásán kívül célzóleckéket nem igen vett így még két lábról is sikerült a sziklafalat eltalálnia, s így a varázsló felszerlése nagy csörömpöléssel a mélybe hullott. Persze nekem jutott a megtiszteltetés, hogy utána másszak. Kb. 8lábat kellett lefelé ereszkednem, hogy utána megragadhassam a kifolyt trutyitól ragacsos tárgyat. A magiszter szerint csak a pálinka, varázsfőzetek és a tinta ömlött ki.

A godori nagyon türelmetlenül várta végig a műveletet – igazán be volt sózva a feneke – s miután felértem, rögön előre rohant. Én meg vele; utálom ezt a testőrködést, Maldyr bezzeg lemaradt a varázslót pátyolgatni, nem is értem: most ki a messor, ő vagy én? A folyosó két oldalán ismét feltüntek a crantai (Bozdírgon szerint így kell írni) élet mindennapjait bemutató mozaikok. A padlón a vonszolós nyom haladt tovább azt követtük az Arel pappal.

Úgy harminc láb után a folyosó összeszűkült,  mert a két oldalán egy-egy nagy óráspöfeteg kinézetű kődarab szűkítette le az utat. Olyan volt, mintha őrt álltak volna. A korábbi esetből tanulva szépen fogtam Kistestvérem, s beleengedtem egy nyílvesszőt a jobb oldali alakba. Nem történt semmi, simán lepattant a lövedék, mintha övet találtam volna el. Azért biztos, ami biztos, bevártuka többieket, s együtt mentünk tovább, fivérem az élen.

Már éppen elhaladtunk volna a strázsák mellett, amikor azok hírtelen megelevenedtek: villámgyorsan lábat és karokat növesztettek, és egy hatalmas száj is megjelent a köszörnyek közepén. Mit mondjak, elég undorítóan néztek ki.

Közelről is. Ugyanis kőszörny mivoltukat meghazudtoló gyorsasággal rontottak ránk: Én Arel sugallatára rálőttem az egyikre, azonban nem volt szerencsém, mert a dög elhajolt, és utána engem rohamozott. Maldyr feltartotta a bal oldalit, a magiszter rámondott valami igét a támadóra, sajnos azonban semmi hatását nem láttam. Az sem lassította le, hogy hátulról a jól ismert tűzbogarak csapódtak a testébe.

Próbáltam elhátrálni előle, de valahogy engem pécézett ki magának, s csak jött utánam. Először a bal mancsával felhasította a lábam, ez még nem fájt annyira; sajnos azonban a kitérő mozdulat védtelenül hagyta a jobb csípőmet, amit a szörny egy váratlan jobb oldali támadással csontig felhasított. A fájdalom villámként csapott belém , majd elvezstettem az eszméletemet.

A csata további részét fivérem elbeszélése alapján jegyzem le.

Miután én a foldre hanyatlottam a kőgolyó még egy nagyot harapott is; bele a mellettem álló Synn oldalába. Valami méreg lehetett a fogain mert rövid időn belül a godori tagjai görcs állt, s teljesen elveszítetta  fegyverforgató képességét. A pap még ki tudta lőni egy varázslatát az ellenségre, de az ártalmatlanul pergett le róla.

Szerencsére a magiszter bevetett valami új varázslatot, s ennek hatására uralma alá tudta hajtani az elől lévő szörny elméjét. Rávette arra, hogy saját fajtására támadjon. Együttes erővel gyorsan megölték a Maldyrt támadó dögöt, bár közben fivérem is kapott egy adag mérget.

Szerencsére a messornak eszébe jutott a kürtő, s odakiáltotta Bozsirgonnak, hogy küldje a fenevadat a verembe, amit a magiszter meg is tett, s a szörny hamarosan már a gödör fenekén csücsült. A hangokból arra lehetett következtetni, hogy nem tud  kimászni onnan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.