- Na, igyál még egyet, öregem! - lökte Alynor felé a megviselt kulacsot a pap.

- Nem fog maradni holnapra, - nyúlt kelletlenül az ital felé a félelf.

- Ugyan már, ez itt az utolsó éjszakánk, ma eljön a törpe, érzem! - a tisztásra beszűrődő kék hold fénye sápadt glóriát font az Arel pap vigyorgó ábrázata köré.

- Na persze, tegnap is ezt mondtad, - morogta Alynor, de tudta, hogy felesleges vitába szállni az északival. A csuhás bolond volt, egy naiv gyerek, akinek felelőtlen viselkedésére még szülőföldje Arel hitű papjainak őrültségei sem tudták felkészíteni. Persze a godorai már rég nem élne, ha a Sólyomasszonynak ne telne kedve fiatal szolgájának rajongó imádatában, ami számtalan könnyelmű kalandba sodorta már a papot. Nyilván ez az isteni kegy feltűnt a rend irányítóinak is, ha ennyire komoly feladatot bíztak a társára.

 

***

 

Alynor már hetekkel ezelőtt, élete első önálló feladataként kapta az utasítást, hogy egy isten háta mögötti godorai faluban találkozzon az Arel hitű északi pappal és segítse, védje őt egy fontos küldetés teljesítésében.

Már több mint egy hete várt a megjelölt porfészek szakadt fogadójában. Minden nap imádkozott Arelhez, hogy ne engedje kudarcba fulladni a küldetést, mielőtt igazából elkezdődött volna, amikor felbukkant az északi. Elcsigázott lován poroszkált be a faluba, és pár perccel később már a fogadóban rendelt harsányan valami harapnivalót, de elsősorban egy jó nagy kupa bort. A lépcső tetején felbukkanó Alynor-t széles mosollyal a keblére ölelve üdvözölte, majd az yllinori zavartan motyogó üdvözletét hallva kissé pongyolán idézve a megbeszélt formulákat, azonosította magát. Lefegyverző módon Alynor elnézését kérte a késésért, majd biztosította a fejvadászt, hogy időben vannak és mielőtt tovább állnának, mindenképpen inniuk kell néhány üveggel a helyiek borából, ami a pap szerint a régió egyik legkiválóbb nedűje.

 Alynor megtudta a magát egyszerűen Synn-ként bemutató északitól, hogy az Uswald nevű törpével kell találkozniuk valahol az abasziszi határ közeli erdőben. Alynor meglepődött, hogy egy törpétől fogják további instrukcióikat kapni, hiszen életében nem találkozott még ilyen fajzattal, de a pap vigyorogva emlékeztette, hogy Erion hemzseg a különféle fajok és nációk képviselőitől és Alynor jobban teszi, ha megbarátkozik a gondolattal. Az est hátra lévő részében az északi rettenetesen berúgott, kikezdett a felszolgáló lánnyal, majd a nemtetszésüket nyíltan kifejezésre juttató helyiekkel keveredett kisebb csetepatéba. Alynor pár pillanatig fontolgatta, hogy közbelép, de Synn egy korhadt sámlit és egy közepes méretű fatálat forgatva rövid, de annál intenzívebb összecsapás után megfutamította ellenfeleit.

 

***

 

A következő hetek vándorlással teltek, Synn szerint maga Arel vezette őket a kijelölt ösvényen, de Alynor egészen bizonyos volt benne, hogy bejárt útjuk vonalvezetése leginkább a taba-el-ibarai sivatagban honos fehér kígyó nyomához lenne hasonló, folyamatos kitérők, hurkok és megállók jellemezték.

 Az útjuk során több, kisebb faluba is betértek, amelyekben Synnt láthatólag jól ismerték és kedvelték. Majd mindenhol kapóra jött a falusiaknak az Arel pap, számos, apróbb szertartásra kerített sort, hol egy házasságot kellett utólag szentesítenie, vagy egy újszülöttet áldott meg, máshol többé-kevésbé friss sírok felett mormolt el egy-egy imát a godorai, de volt olyan eset is, hogy a közösség pár héttel azelőtt összetákolt magtárolójára kérte istennője áldását. A helyiek mindig nagyon hálásak voltak, bár Synn pénzt sosem fogadott el tőlük, a felajánlott elemózsiát és főképp a bort vagy gyenge sört, Alynor szerint sokszor túlzó gesztusokkal köszönve meg, eltette kopottas tarisznyája mélyébe.

 

***

 

Ahogy teltek a napok, Alynor úgy lett egyre türelmetlenebb, de gyakori morgolódásait a pap általában valami könnyed tréfával ütötte el. A fejvadász esti beszélgetéseik során megpróbált többet megtudni küldetésükről, de hamar kiderült számára, hogy Synn sem tud sokkal többet, mint ő.

- A lényeg az, hogy összeszedjük ezt a törpét és majd ő megmondja, mit kell tennünk. A godorai közösség nem kötött többet az orromra, de így is van ez jól. Aki túl sokat tud, az hajlamos túltervezni magát, ha érted mire gondolok. - zárta le általában a témát az északi. Persze Alynor másképp gondolta, őt egész életében arra nevelték, hogy mindent alaposan rágjon át és többféle tervet készítsen különböző eshetőségekre.

 

***

 

- Aztán használni is tudod azt a díszes íjadat, öregem? - kérdezte egy nap Alynor-t Synn, ahogy a lovak szügyéig érő füves mezőn vágtak át szokásos poroszkálós tempójukban. Alynor-t már nem idegesítette úgy, mint a kezdetekben, hogy a pap "öregemnek", "barátomnak" vagy egyéb gúnynéven szólította.

- Egy ilyen fegyvert ki kell érdemelni Synn, őseim népe sosem adna arra méltatlannak hasonló ajándékot. - mondta büszkeséggel a hangjában Alynor.

- Jól van na, elf-fajzat barátom. - vigyorgott a godorai, majd iszákjába túrt. Alynor azt hitte, hogy annyiban hagyja, de a pap kisvártatva egy töppedt almát húzott elő a tarisznyájából, majd hirtelen mozdulattal magasra hajította.

- Na, ez a tied félember! - hahotázott Synn. Alynor ösztönei vezették a kezét, ahogy egy követhetetlen mozdulattal kanyarította le és ajzotta fel Eren-go-whatar-t, és még mielőtt elérte volna az alma emelkedése tetőpontját, útjára eresztette a vesszőt. Pár pillanattal később Alynor elismerően hümmögve tanulmányozta a keresztüllőtt almát, majd a belefúródott vessző körül kettétörte a gyümölcsöt és jóízűen beleharapott.

- Barátom, ezzel mindenképpen fel kell lépnünk valamelyik arénában az Őszi Játékokon, rengeteg pénzt tudnánk összeszedni! - méltatta Alynor-t a pap.

- FellépNÜNK? Mármint TE mit csinálnál? - nevetett Alynor. - Egyébként is őseim népe nem azért tisztelt meg ajándékával, hogy holmi arénákban váltsam apró pénzre.

- Ugyan már öregem, sosem tudják meg faimádó rokonaid, hogy mit csinálsz itt több száz mérföldre északra, egyébként is Arelnek tetsző dolog lenne ez. - méltatlankodott Synn.

 

***

 

Pár nappal később, egy viszonylag sűrű tölgyerdőn lovgoltak keresztül, ami Alynornak teljesen ugyanolyannak tűnt, mint számtalan másik, amin korábban vágtak át.  Egyszer csak a godorai megállította a kancáját és férehajtott fejjel figyelt egy darabig, majd intett, hogy szálljanak le lovaikról. Hátasaikat kantárszáron vezetve az első látásra átjárhatatlan csalitoson keresztül egy nagyobb fogadónyi méretű tisztásra értek.

- Itt is vagyunk, és éppen a megbeszélt napon! - somolygott önelégülten a csuhás.

- Biztos, hogy ez az, és nem késtünk el? - Alynor nem egészen hitte, hogy a megfelelő helyen és időben vannak.

- Barátom, bízz bennem, vagy ha bennem nem, akkor a Sólyomasszonyban! - kacagott Synn. Egy darab sajtot vett elő az iszákjából, kettétörte és az egyik felét Alynor felé nyújtva, felszabadultan rágcsálni kezdte a sajátját.

A papból áradó töretlen bizalom lassan átragadt Alynor-ra és várakozás telve segített a godorainak felverni ideiglenes táborhelyüket. A félelfet elismeréssel töltötte el, ahogy az erdőben otthonosan mozgó pap milyen gyakorlottan teremtett védett és a körülményekhez képest kényelmes pihenőhelyet.  Később a jókedvűen fütyürésző északi irányításával lovaikat is alaposan ledörzsölték és ellátták.

 

 ***

 

Telt-múlt az idő  és Alynor kezdeti lelkesedése minden naplementével egyre csökkent, azonban Synn továbbra sem tűnt egy cseppet sem csüggedtnek. Felváltva vadásztak, a félelf meglepetésére a godorai ebben is rendkívül hatékonynak bizonyult és minden este jutott valami friss hús a tűz fölé.

Így köszöntött rájuk a negyedik nap estéje. Synn gyengén parázsló tábortüzük mellől kulacsuk utolsó adag borát kínálta Alynornak. Miközben a félelf kelletlenül kortyolgatta a nedű maradékát, a pap felállt, kicsit arrébb ment, és nagyot nyújtózott. Ekkor hallotta meg a zajt a félelf. Nem illett a hangok közé, amikhez éles füle az elmúlt napok során hozzászokott és mostanra nagy biztonsággal hozzárendelt valamilyen természetes folyamathoz. Túlságosan szakaszos, óvatoskodó, mégis ügyetlen, mintha valaki....

Alynor elrugaszkodva laposan Synn irányába vetődött, és a kezével elsodorta a godorai bokáját. A pap fojtott nyögéssel zuhant a fűbe, tüdejéből nagy sóhajjal préselődött ki a levegő. Alynor azonnal érezte, hogy megfeszül a pap teste, hogy elrúgja magától a fejvadászt, amikor hangos pendüléssel csapódott a számszeríj vessző has magasságba a fába, ami előtt egy pillanattal korábban még a godorai nyújtózkodott.

A tisztás végében, ahonnan korábban a zajt hallotta Alynor infralátása előtt élesen rajzolódott ki két alak sziluettje, akik botladozva rohantak arra, ahol az előbb még a papot látták állni. Az egyik eldobott valamit, valószínűleg a kilőtt számszeríjat, futott át Alynor agyán, de teste közben már az ösztönei által vezérelve gördült vissza a fekhelye felé, ahol Eren-go-whatar feküdt. Az elöl futó még mindig körülbelül 30 lábnyira volt, mikor Alynor már fél térdre emelkedve célra emelte felajzott fegyverét. Koncentráló elméje csendjében hangosan pendült az ideg, a futó árny pedig a következő pillanatban összecsuklott. Sebes mozdulattal újabb vesszőt küldött útjára a másik alak felé, akinek lendülete egy pillanatra megtört társa eleste után, amikor hangos sistergéssel a semmiből egy villám csapott le a támadóra, Alynor megítélése szerint körülbelül egy időben nyílvesszője becsapódásával. Az összeeső alak sikoltását elnyomta a mennykő ostorcsapás szerű csattanása és a tisztás hirtelen természetellenes csöndbe borult.

 

***

 

- Megölted barátom, sötétben még gyakorolnod kell a célzást! - kelt ki magából a pap, miközben az összeégett férfi fölé hajolt. A sikolyba merevedő arcot kísérteties, szürkés fénybe borította a pap feje fölül világító fénygömb. Szent Fény, gondolta Alynor, miközben kihúzta az első támadó torkából nyílvesszőjét.

- Gyorsan kellett cselekedni, különben is nem tudom, mit szólnál, ha most a te hasadból próbálnám kipiszkálni a számszeríj vesszőt! - válaszolta keserűen a félelf. - Egyébként a villámod is valószínűleg végzett volna vele!

- Ugyan már! - legyintett Synn. - Még senki nem halt bele egy kis villámcsapásba, épp csak elkábítja picit, akit eltalál.

- No persze, - mormogta a félelf, ahogy az égett hús átható szaga felkavarta a gyomrát.

 - Honnan tudták, hogy itt vagy? - kérdezte Alynor, - lehet, hogy csak egyszerű útonállók voltak? Elég volt rápillantania Synn töprengéstől összehúzott szemöldökére, hogy tudja, választ nem nagyon várhat a paptól.

- Ami engem leginkább zavar, az ez, dobta oda Alynor-nak az összekormolódott Sólyomkarmot a godorai, amit a villám sújtotta támadó nyakából szabadított ki. 

-  Túlságosan sok a véletlen egybeesés. Mit keresett volna két bandita pont itt és pont most? - csóválta a fejét az északi. Hirtelen felkapta a fejét és mélyen a félelf szemébe nézett. - Erionba kell mennünk! Azonnal! Nincs túl nagy kedvem hozzá, viszketni kezdek, ha csak rágondolok arra a  trágyadombra, de csak ott kaphatunk válaszokat.

- És mi lesz Uswalddal? - kérdezte Alynor.

- Nem hiszem, hogy Uswald felbukkanna itt egyhamar. - forgatta az első támadó ujjáról lehúzott ékköves gyűrűt a pap.

- Miből gondolod? - nézett kérdően társára a félelf.

- Ezt a tarini gyűrűt kellett volna felmutatnia a törpének, hogy azonosíthassam... - szűrte a fogai közt a szavakat Synn, majd elgondolkodva fürkészni kezdte a tisztás távoli szélét. - Holnap hajnal hasadtával indulunk! Pár hónap és meglátod Eriont, félelf barátom, bár valami azt súgja, hogy nem leszel hálás nekem azért, hogy elviszlek oda....